Vendégkönyv



Írj a vendégkönybe!

216 hozzászólás

  1. geri szerint:

    Köszönjük a dícsérő szavakat, reméljük lesz még szerencsénk a fiad generációjának is játszani! Ez azt jelentené, hogy bejött amit kívántál nekünk. :-)

  2. Bambi szerint:

    Igazából Iron Maidenre mentem ki a Szigetre – immáron a fiammal – fölidézni fiatalkorom rock koncertjeinek hangulatát. Na hát ez nem sikerült, mert pocsékul szólt minden a nagy színpadon, a Tankcsapda meg fölöslegesen alpáriaskodott. Az MTV sátorban is ócska volt a hangzás és fullasztó a levegőtlenség.

    DE: a nap csúcspontja volt, hogy megismerkedtem a Hollywoodoo zenekarral!!! Gratulálok gyerekek! Szuper jó zene, mondanivalót tartalmazó igazi szöveg, változatos hangszerelés, jó ének plusz vokál – mi kell még? És az MR2 színpadon a keverés is jó volt, a szokásos generál kása helyett lehetett hallani mindenkit a színpadon. Ilyen van Magyarországon? Hála istennek! Csak aztán abba ne hagyjátok holnaptól. Úgyhogy gázt neki.

    Jó egészséget, kedvet és szerencsét kíván Nektek
    egy régi punk-rock rajongó

  3. Irén szerint:

    Gratulálok, megérdemeltétek! Semmi nincs véletlenül, tehát ha valamit elmos az eső, a vihar, annak is oka van, s ha valakire süt a Nap (a Hold, a csillagok), akkor annak is!

  4. geri szerint:

    Akkora buli volt hogy alig élek……félre a viccet, tényleg nagyon jó volt az idei örvényesi party. Sokan jöttetek és szórakozási kedv is akadt bőven, az időjárás pedig kiváló volt. Köszönjük a barátoknak, a közönségnek, a strand fenntartóinak, a nyaralóknak, és az égieknek azt a napot!.

  5. Irén szerint:

    Mi van, gyerekek?! Elmaradt a buli, vagy még mindig nem tértetek magatokhoz!???? :) :) :)

  6. Irén szerint:

    Jó szórakozást este! Én sajnos messze lakom a tetthelytől, s hajnalban kelek, mert “eladom magam aprópénzért”. Egyébként mindenki elad valamit. De miért? :-) Én a “tudatosságot” másképp értelmezem.

    Nagyon illik a zenekar szellemiségéhez az Elpusztíthatatlanok c. film.A You tube-on részletekben (de az egész film) magyarul meg lehet nézni. Ha jól emlékszem, 1985-ben készült, s valamelyik kommentben olvastam, hogy mára már be is tiltották. Véleményem szerint azért, mert egyre többen ébredeznek, s már nem a könnyű szórakozást látják a filmben. Jó régen én is láttam a tv-ben, akkor bizony nekem sem mondott túl sokat. De hát egy dolog biztos, hogy minden mindig változik!

  7. egyetsemkellaludni szerint:

    Mit csinálok, ha dolgozom: “Eladom magamat aprópénzért…”
    Ez volt az iwiwemen, tehát figyelem én is a szöveget :)
    És persze hogy teljesen tudatos a szöveg :)

    Várom már az estét!!!!

  8. Irén szerint:

    Jaj Te, csak nem gondolod rólam, hogy az Animal planeten keresek zenét!? Egyáltalán nem nézek tv-t, a ker. rádiózást sem kultiválom. Az infókat a neten szerzem, itt lehet szelektálni, nem azt szopom be, amit elém tolnak. Egyébként régebben azért láttam már a Viván pl. A fülembe ólmot c. szám klipjét. De ha odafigyelsz a szövegre, akkor azt kell(ene) kiérteni belőle, amit én ezen hozzászólásom elején írtam. “Butul a paraszt a székben”, stb.
    Mindenkinek ajánlani tudom, hogy olvassátok el a dalszövegeket, s rágjátok meg, értsétek meg az üzenetét! Itt van pl. ez:

    “Eladom magamat aprópénzért
    Olcsó dolog a majomeledel
    Saját mocskomban nyakig merülve
    De engem így is szeretni kell”

    Ugyanebből a dalból ez:

    “Igen én vagyok bent, de nem te vagy kívül”

    Azt én nem tudom, hogy a szövegíró mennyire tudatosan teszi a dolgát, de mesteri szinten műveli. A szövegek irodalmi alkotásként is megállják a helyüket. :-) Na, megint lehet hálálkodni! :-) De nagyon kérlek, ne “nyanyázz le”, maradhatunk a tegeződésnél! Szóval ezek a szövegek az “igazi” versekhez hasonlóan többet jelentenek, mint amit első olvasatra gondolhatnánk. Szerintetek? Szívesen megvitatnám veletek.

    Egyébként a jó zenének nem az az értékmérője, hogy mennyit játssza a média! Sőt valószínűleg fordított arányosság van, mert ilyen világot élünk most.

  9. egyet kell aludni szerint:

    Irénre reflektálva, azt ugyan nem tudom, hogy kereskedelmi tv adókon mennyire megy a woodoo, mert a nat geon és az animal planeten még nem csíptem el, de rádiókban ki lehet azért fogni! :)

  10. hollywoodoo szerint:

    Már jó!

  11. hollywoodoo szerint:

    Dolgozunk rajta. Volt egy kis átalakítás és izé…

  12. Noname Cowboy szerint:

    Remélem a Szigetes képek is érkezni fognak!

    ui: A régebbi hozzászólásokkal mi lett???

  13. hollywoodoo szerint:

    Kedves Irén!
    Köszönjük elismerő szavait. Ilyen mélységben kifejtett bátorítást és dicséretet eddig csak nagyon keveset kaptunk. Illetve nem is emlékszem rá, hogy lett volna ilyen. Szóval nagyon jól esett és még egyszer köszi!
    Pénteken pedig várjuk Örvényesen. Az “idősebb” korosztály képviselőit is :)

  14. Brosy szerint:

    Már várom ezt a szokásos évi kis összejövetelet..
    eddig mindig jól sikerült.
    a Pénteki viszontlátásra !!!

  15. Irén szerint:

    Nagyon sok szeretettel gratulálok a zenekarnak, példa értékű, amit műveltek! Én már az “idősebb” korosztályhoz tartozom, a gyerekeim a fesztivál lakók. Általában ők világosítanak fel a könnyűzenei életről. Hát ez a zene egyáltalán nem “könnyű”! Nem mélyedtem még bele a korábbi bejegyzésekbe, viszont néhány youtube-os videót megnéztem, ennyi épp elég volt. Nehéz lehet a dolgotok, mert úgy láttam, hogy pl. a Jó reggelt c. dal tv stúdióban történt előadása alkalmával a közönség nem igazán értette a dolgokat. A bevágásokon az látszik, hogy sokan a fejüket fogják, mintha egy mulatós nótát kéne végig hallgatniuk, ami nem az ő intellektuális világuk része. :) Valahogy úgy érzem, hogy ez a fajta hozzáállás lehet a jellemző, s talán a fiatalok nagy része is csupán a bulizós zenét látja, hallja a produkcióban. De ez nem baj, ettől függetlenül hat ez így is! :-) Sok sikert, így tovább!

    Egyébként tudjátok, hogy a “hollywood” mit jelent? Nagyon frankón kitalálták ezt is. Régen a druidák használtak varázsvesszőt az emberi tudat manipulálására, tehát szó szerinti fordításban varázsvesszőt jelent, amivel befolyásolni lehet az emberek érzelmeit, gondolkodását. Hollywood szerepe pontosan ez, kómában tartani az emberiséget, hogy ne ébredjenek fel. Valószínűleg nem véletlen az sem, hogy a kereskedelmi csatornákon nem lehet látni, hallani a zenekart.

    Így tovább, rázogassátok csak az ifjúságot!

    Ja, mellesleg a zene is csúcsszuper! :-)